Kihordanám

IV. szonett
repeszti fény a postaház falát,
szakadt tövébe pásztoróra hív,
viaszba fúlt sziréni bájdalát
siratja újra hős hajós, a szív.
elült a lámpafény, a téglazaj,

Otthon

Gondolat árja a nyár zivatarja, a lányos, a langyos
békehozó: hova máshova visz még szerte e Földön
szem horizontján túlra az égben a gép s a bakancsos
láb? Tenyerembe lapult e világ. Már másfele töltöm
életemet, s oly ritka, ha járom városom útját.
Otthon a hely már mind, ami porral lepte cipőmet.
Back to Top