Az ember többnyire várja nyarát,
ingei sok színárnyalatát
felöltve a korzón s tenger partján,
szép feleséggel az edzett karján
nézi a hullámok játékát,
s küldi az asszonyt: fogjál békát!
Az ember többnyire várja az őszt,
iskola mellé járva – az ősz t-
anára idézi fel ádáz báját,
‘áldva’ a régmúlt Ádám báját:
menzán ette a bolgár répát,
s várta a bűnt: Apa, hozd már Évát!
Az ember többnyire várja telét,
sózni, kaparni a járdaszegélyt.
E kéményseprő várta? Fenét!
Szívesen átalu-ÁÁÁááá 💥 … a felét.
Fogja fejét, támasztja a létrát,
épp Mikulástól látta a példát.
De én a tavaszt kérném, igazán,
látni a zöld színt némi gazán.
Babámtól válna pirosra a táj –
piknikezünk, fogy sonka a máj –
s összesöpörve e szív maradékát
herceggé csókolja a békát.