Nézd, milyen csendben múlik el
annyi év küzdés és remény.
Nem lettél más: a mindenem,
sebünkön gyógyító tenyér.
Négy néma fal közt már nem vársz,
elhalt szavak, parázs viták,
úgy féltlek majd, bármerre jársz,
a holnap még üres világ.
Hallod, kiáltva múlnak el
álmokba szőtt napok, s a tánc.
Nem lettél más: a mindenem,
s csuklómra csókolt léha lánc.
Önmagam nélküled legyek?
A holnap még üres világ.
Elfáradt szívem, hogy remeg,
de bennem még parázs-virág.
Nézd, milyen csendben múlik el…
a holnap még üres világ.
Menned kell s még tiéd vagyok…
és bennem még parázs-virág.
Felettünk szikrát szór az éj,
hozzád húz még a szenvedély,
ne menj tovább, ne menj ma még,
szívünk egy szó, egy lánggal ég.
Mennem kell s még tiéd vagyok,
minden szép percet rád hagyok,
ne tarts tovább, vágyunk ölel,
e nagy terhet nem bírom el.