számok peregtek a sátán kezéből,
s hulltak a porba, mint lepkehalál,
bingó – nyögtem fel a hűvös kegyétől –
én nem éltem még, s épp énrám talál?
mint olajfolt úszott telihold vére
a tó felszínén, mit került madár,
egy városgerinc borzongott a szélbe –
én nem éltem még, s a lány sem ma már.
ha kóbor kutyáknak falatot vetnék,
már egyetlen egy sem nyalja kezem,
csak állnak köröttem, szemükben jég-kék –
én nem éltem még, rám égett jelem.
a pusztán loholva botlok rögökbe,
tériszony hánytat, s nem kábít a bor,
bennszakadt sikolyt vízmély nyelt örökre –
én nem éltem még, tép minden bokor.
tíz tonna gránit, de nincs test alatta,
sírkövem lettem, mit nem lep moha,
húsz gramm a lelke, ‘ki még el nem adta –
én nem éltem még, s tán te sem soha.