Barcelona

lágy nyári szelében az est küszöbén
hol gótika szárnyal róma kövén,
egy görbe kis utca visz újra meg újra,
s a századok árván lépnek elém.

‘pingálta’ Picasso, s álma Dali,
virágot hintett rá Gaudi,
cserfes papagáj pálmán a király –
vállán hozhatta hajón valaki.

Szent ‘tortán’ gyertyák felfele törve,
Családban az ember az isteni törpe,
a hajnal fénye homokcsipkéken,
s a kőcukor olvad az égi öbölbe.

a múlt csen a mába tapasztalatot:
e kórhaz, lám, hogyan önt alakot,
hol koldusa lakhat aranypalotát –
s kisértenek egyre tapas-falatok.

ha húszezer ajkon zendül a dal,
egy hős pediátort éltet a kar,
a labdakirály csele messzi közelbe’ –
már zsebben a serleg, a nyert viadal.

utcákra feszült ki a mértani háló,
és csepp kapualjra sem árt kis nouveau –
a tenger sója a bőrbe ivódva,
egy békesziget ma az éjjeli szálló.

varázsol a szíven a bája, az arca,
erében pezsg a szabadság harca –
megkapja talán sok hű katalán –
Adéu, Barna, i fins ara, Barça!