俳句

fájt megszületni
hideg fejjel és szívvel –
ma lettem felnőtt


A kés élén

a kés élén nem hűs a kék acél,
nincs álom, éhség, fájdalom se gőg,
az út rideg ma, metsző jég a szél –
ha láthatom, se láthatom meg őt.

oly más múltat zúg fejemben e zaj,
egy régi vers csak nyűtt kátránypapír,
a kés pengéje belém s bele mar –
egy jósnő mered rám – kártyán fakír.

a fejre állt világ, mi rúg s kiköp,
majd rám rivall pár szép kis semmiért,
a lejtőmön egy Hindenburg kiköt,
és szeretni ma már nincsen miért.


Angelo

mit lágy mediterra, a chique reneszánsz,
hiába fehér füst s új adu-ász,
fal titkokat őriz,
arany cicomáz,
s lett szent eseményből
ferde szeánsz.

bölcs nyugalom mereng
túl tetők felett
vén nagyharang
kék csendben szemereg
a nyári eső

kis Angelo botlik,
az utca kövét felsérti szivében a szégyen a szó,
úgy éget a test
megalázva
ki jó?
hitét beszakítva
ki tépte övét?

szelek égpírt vetnek
alkonyba kondul
egy nagyharang
alant apró gyermek
egy épp eleső

csak fordul az ágyban az éjjeli árny –
a démoni álmok a
földi atyák
s fülek temetője ezer miatyánk –
el innen! eressz!
kötelekben a szárny.

a cseppnyi súly alatt
aligha bólint
a nagyharang
némán levett kalap
féltérdre eső

kis Angelo lépte a kőre fakult,
s szorítja kezével az ég peremét –
két ark-drusza hajtja meg érte fejét,
s elindul a Földre
berúgni kaput.

ős ökölbe borult
vatikán egén
a nagy harag
és hullt csak egyre hullt
az ólom eső


Lélek-tetkó

kívül fehér
néha vörös
mindig csak akkor kenem mikor már fáj

belül is valahogy így kezdődött
fehéren
simán
aztán jöttél te
eleinte csak egy matricára gondoltam
amit az első zivatar elmaszál
s ha más nem is
a lepedő ledörzsöli
néhány éjszakányi hánykolódás után
de nem
jött a tű
zizzenve szisszent a piros
majd a fekete
velem maradtál
mondták kenjem
mivel?
minden-hájjal?
kösz, akkor inkább nem

a strandon
ma is csak akkor bámulnak meg
ha nagyon fehér
vagy ha nagyon vörös

de ha látnák belül

orrbavalót visel
üvegpoharat rág
tüzet nyel és
Harley-n dönget
ráncos pergamenjén
már magam is nehezen betűzöm ki
a neved


Akkor vagy

ködszürke lámpa-
ív, szivárvány színvakon,
akkor vagy apa,
ha adósság házadon,

porcodat féltő
térd, perced is megkopott
akkor vagy élő,
ha kaszásod meglopod,

ékszerszén-bánya-
lég-várad a bizalom,
akkor vagy anya,
ha könny ül az ágyadon,

lágy öblű tenger
lesz holtában sóhalom,
akkor vagy ember,
ha markol a fájdalom,

holnapod iga,
mit sors izzadt válla von,
akkor vagy bika,
ha véred bor, száz gal’on,

rózsakert nő be
míg cipődet csókolom,
szeress egy nőbe,
és kacagnak bókodon,

föléd is gyom nő,
majd, röhejes sírhalom,
akkor vagy jobb nő,
ha hiányod sírhatom,

sipkádon csörgő
cseng, s vaslánc a lábakon,
akkor vagy költő,
ha szavad a hátadon,

talp alatt tört kő,
míg átgázolsz századon,
akkor vagy költő,
ha isten sem vág agyon,

akkor vagy költő,
de akkor nincs irgalom.


Hat pillantás

Egy szerelem története

Ha kézen fog szemed,
a lábam megremeg –
pórázon lebegő
ólomsúly levegő.

Ha mézet lop szemed,
selyemköddel belep –
bársonyba olvadó
cukormáz léghajó.

Ha rózsavíz szemed,
illón feléd vezet –
ám cseppje tenger volt,
fénytükrén olajfolt.

Ha jégben ég szemed,
gőz fagy rám és nevet,
véremben késpengék,
belülről szelnek szét.

Ha nem hall meg szemed,
hogy kiáltsak neked?
Őriz mint száraz lék,
lebegő szakadék.

Szempillád ha pihen,
most látom csak milyen.
Már nézni sem merem,
csak sóhajt a szemem.