Hálás

frankó ez azért, hogy nem gyötör a köszvény,
s piócás embert is régen láttam ám,
falakon sem vagyok ‘FOGJÁK EL!’ körözvény –
a te érdemed mind, édes jó anyám.

fotelbe rogyva sem zuhan át a testem,
tépőzár lassít sok szállna-percemet,
gyermekbetegséggel -álmon át nem estem,
s ló nélkül is éltem véka herceget.

páran olvasnak is, s nem buktam oroszból,
nem kell nékem sok már napnak nap után,
le sem esem tán majd a ferde toronyból –
szabadlelkű lettem, ezt adtad apám.

tükröm bár egy aprót hazudik koromról,
s a felnőtté válás lovam fogja ki,
van karomban olykor, van még ki dorombol –
ha az ember hálás, jó kimondani.


Megmondta

megmondta apám, hogy
kihalunk fiam,
hiszed, nem, akárhogy,
görnyed a higany.
kitömve lesz magyar
múzeum falán –
humora bár fanyar,
megmondta apám.

vitathatjuk ezt, hogy
volt-e igaza,
késő már, mivelhogy
kihalt ő maga.
s amit élt, se tárlat
múzeum falán,
cserélik a zárat –
megmondtad, apám.


Akkor

Tudásvágy lett örökségem
Apám néha játszott vélem
Vesztett idő keres utat
Alkony vörösborban mulat

Tábla szélén bástya szökik
Apámról minden vers rövid
Szerelem kútköve rajta
Kakasviadal ég alja

Derűk vizét nyarak hozták
Apám ere azúr holtág
Ígéretből font kerítés
Fácántollas úri érzés

Szarvasbika mit sem sejtő
Apám éjcsend, súg az erdő
Életvízbe szél csap vadul
Irgalmat csak űzött tanul

Gyötört szemben életútja
Apám kezét fogom újra
Sorsunk összeköt és szétbont
Szurokba lépett az égbolt

Némafilmként égett belém
Apám teraszán int felém
Korall-rózsa kő markomban
Szívkövemet kimarkoltam