Halászmadár a szív, a mélybe lát.
Az arcod elpirult, s szemembe vágyta,
te angyalarcu, büszke jenki lányka,
az ifjuságreményt – regénye várt,
elálmodozni oly sok éjen át.
De gyűrü csillanás: való világa –
halászmadár, a köd szemedre szállt.
Ha szólna szám, ha dőlne mind a gát,
a fénytörésen az se korrigálna –
ma szén kövén törött Giardini álma,
s a tollba, szárnyba tépve hűse fájt –
halászmadár, ki hív a vízen át?
ingzsebet kaparó szeretet,
tőn-feledt, liluló málna,
tiéd, csak nyújtsd érte kezedet,
önfeledt, bolondos álma
van, hogy a napon is remegek
lassacskán emberré válva,
hideget nem nagyon szeretek,
légy te a telem kabátja
szürkület lopkod már színeket,
egyre csak tömi a zsákba,
megkapom, vagy sem, a szívedet
nem bíznám Erosz nyilára
fennsíkra simuló kezeket
túlérő nyárderék várta,
édesen rám vetett szemedet
úgy mint én, senki sem látja
alkonyok, hogy miért veresek? –
kérdésed mosolyt csal számra –
ingzsebből jön rá a felelet,
pirosra festi a málna
give me a kiss, one you’ll never miss, my eye-appetizer
give me a hug, I’m not givin’ up, don’t tell me ‘be wiser’
young, silly wind, don’t blow her away now, I’d never find her
send me a glance that gives me a chance, and I’ll be the fighter
addsza a csókot, s röppen a bókod, szem-süteményem
ölbe ha kapnál, mennybe ragadnál, kis tünemény, el
szél, ne lapozd el a könyvem s arcot az őszi regényben
harcolok én, ha szemed tüze kér, de ne játssz a reménnyel
in the rear-view life is terse
moment’s love to brood about
one day at a time traverse
time is but a roundabout
my part in the universe
toothpick, not the center beam
just forget my puny verse
one day I’ll have never been
Várkonyi Miklós eredeti ötlete nyomán
A másik féltekén csendes az óceán,
hamis ezüstért azt fel nem áldozom,
izzadt tollú rigók, egy eladó leány,
éj hint elém szóport, versben álmodom.
Életem spirálja elfordul, s megremeg,
másik féltekére költöző madár,
Sentosa homokja talpamról lepereg,
Föld-has itt lefelé ívelő határ.
Repülj, kis hercegnő, s óvd vélem a rózsád,
titkaid, szerelmed, vágyad vigaszát,
másik féltekén egy életet vagy órát,
ennyit adj nekem csak, csókod igazát.
Ám szárnyad ne törjem, türkizszemű angyal,
ölelnélek, s mégis tőlem féltlek én –
őrizlek hát téged türelmes, hűs aggyal,
egyik lábbal már a másik féltekén.
