Egy nap szigete

Fekete táblán krétarajz. Ketten.
Egy pálmafa törzset formál kezem.
Kis sziget partja – nagy mosolyt csentem –
míg krétám színez, lám szíved nyerem.
Barna a kókusz, hullámok kékek,
a szigetre álmodsz minden csudát.
Nevezzük el… ‘Egy nap szigetének’ –
nem érted, kicsim, ezt csak anyukád.

Hármasban séta, kavicsdobálás,
s köröttünk mindenfelé óceán.
Szelíden bújik énhozzám, hálás –
oly, mint te voltál, elvesztett leány.

Fekete utcák, szavak fehérek,
kezem kezedben ma még megpihen,
forró a csend, egy régi ‘nem’ éget,
másik világban, ott tudom, ‘igen’.


Zoénak és Móninak