Anya, mondd, ők szeretnek bennünket?
Mit húztak körénk a hatalmasok?
Ne félj, ha az éles sötét rémiszt,
így tán nem jönnek be a farkasok.
Anya, de ugye szeretnek minket?
Jer karomba, hadd ölellek már!
Apának derékszíjat is adtak,
már karban-tarthat, míg kenyérre vár.
De, anya, tényleg szeretnek minket?
Hidd el, szeretnek, ne aggódj, kicsi!
Kint halk ezüst roppanással gördült
s hányt mély fagyba egy locsolókocsi.
egy szerelem története
Ha kézen fog szemed,
a lábam megremeg –
pórázon lebegő
ólomsúly levegő.
Ha mézet lop szemed,
selyemköddel belep –
bársonyba olvadó
cukormáz léghajó.
Ha rózsavíz szemed,
illón feléd vezet –
ám cseppje tenger volt,
s fénytükrén olajfolt.
Ha jégben ég szemed,
gőz fagy rám és nevet,
véremben késpengék
belülről szelnek szét.
Ha nem hall meg szemed,
hogy kiáltsak neked?
Őriz mint száraz lék,
lebegő szakadék.
Szempillád ha pihen,
most látom csak milyen,
már nézni sem merem,
csak sóhajt a szemem.
