idus, biztostű
a kérdés örök-ig-az
esküszünk nem az
2019. március 15.
idus, biztostű
a kérdés örök-ig-az
esküszünk nem az
2019. március 15.
nagyvárost nézel, fogod magad,
hopp fel egy buszra, s lobog hajad,
ám arra fókuszálj,
hogy ha megáll, leszállj,
mert aki nem, az hop(p)on marad.
cool ötlet, lehetnék UFO-por!
SpaceX-en fel, majd egy futó tor,
s légkörbe belépve
a testem elégne –
tüsszögje hamvam az utókor
csodálom lovagkor vasmezét.
felvenni? azt nem – nincs talpbetét,
nem ha(j)tja meg rangom,
s estére a hangom
gyomorszájon vágott hasbeszéd.
Fekete táblán krétarajz. Ketten.
Egy pálmafa törzset formál kezem.
Kis sziget partja – nagy mosolyt csentem –
míg krétám színez, lám szíved nyerem.
Barna a kókusz, hullámok kékek,
a szigetre álmodsz minden csudát.
Nevezzük el… ‘Egy nap szigetének’ –
nem érted, kicsim, ezt csak anyukád.
Hármasban séta, kavicsdobálás,
s köröttünk mindenfelé óceán.
Szelíden bújik énhozzám, hálás –
oly, mint te voltál, elvesztett leány.
Fekete utcák, szavak fehérek,
kezem kezedben ma még megpihen,
forró a csend, egy régi ‘nem’ éget,
másik világban, ott tudom, ‘igen’.
Zoénak és Móninak
kisfiúként sírva búsan
jóanyám ölébe bújtam
s harminc évvel öregedve
fiam bújt az én ölembe
mivel nékem nincsen lányom
fiamé lesz tudományom
s ha kihűlt az összes vágyam
fiamé lesz majd az ágyam
dalaim ha eldaloltam
fiamnak adom a tollam
s ha nem gyűlöl Ember egy sem
tiétek lesz mind a versem
klór vagy tán argon csak nüánsz
a Nap kellemes
ám jódnak ha xenont kívánsz
már az is nemes
nyír kérge rikít
és vedlik a tó
gémeskút ásít
szomjan vesz a ló
hull napok hossza
s a halra a só
egyujjas élet
száz verszta a hó
lányunk egy kurszki
úrfihoz szökött
föld szakad kvarc forr
a vetés fölött
áll napok hossza
és sóban a hal
kurszki gyors sikolt
nem jött nem akar
tükör a szántón
a vetés oda
ásít a gémes
a szomjak lova
hálátlan kurszki
sebes szív falaz
ha ma sül kenyér
mit vetne tavasz
nyír kérge rikít
és vedlik a ló
a kurszki személy
már senki se jó
szélvörös ég tép
a vetés oda
s a tél ujjatlan
száz éj kaloda