Játszótér

volt gyomorsav ízű az alkony,
volt berúgott ajtó a nyár,
volt sárgászöld felhő a balkon,
volt tükörbe köpött a nyál,
volt kútból felhúzott a vekker,
volt nyögve lenyelve a szó,
volt izzadság bűze a nem kell,
volt cikcakkban-iszkolt a jó.

de mindig volt láss, tanulj, alkoss,
és mindig lesz újra szeress –
ma lökd még a hintám, légy pajkos,
s majd hunyóként sose keress.


Fedezetlen csekkek

lassan kortyolgatva iszom a világot,
az ízeit a múló nappal élvezem,
jól esne, de tényleg nem várok virágot,
és ritka, ha a tárcám kezembe veszem.

fedezetlen csekként írt meg a költészet –
a hórihorg kerítés, s rozsdás kiskapu –
támasztottam létrát, görbét is, meg szépet,
s csalánt ha ültettem, jöjjön hát földgyalu.

fedezetlen csekként írt meg a magyarság –
az ötszáz év sebéhez lusta voltam én
döngetni a mellet, micsoda badarság,
csak ember légy először, s aztán csodalény!

fedezetlen csekkek, isteni szempárok,
mik elkerültek sokszor, mint a szent helyek,
mért hülyítesz, isten, hányas buszra várok,
s a vitorlámon, mondd, mért nevetnek szelek?

ementáli sajtban rám tapad a vákuum,
bár a csók tapadna, te lányka, dobd dumád,
sakktáblámon tarka mezt visel a bábum,
nehéz mindig győzni – a multiverzumát!

zajtalan ősz leszek, nyártól elmaradva,
csendben lépted nyelni – kell-e több ok élnem –
lészek koldusotok márványba faragva,
s tüzes víz a jégre – te légy mind, mi én nem.


Május 32

Zugába dobta borkabátját az alkony,
családka csendült rám, szép, szende kis legény,
Arany s Petőfi köszönt egyazon arcon,
elhullik városzaj s csosszanó járdafény.

Harminckét év ért körbe éppen e helyen,
visszavártak torony beton szegletén
ölükbe ülök, s fényképbe hajtom fejem –
Nagyvárad, hát hogy is hívnák másképp, e tér.

Hérakleitosz itt sosem sétált körbe –
még hogy kétszer nem? Hopp, átlépjük, hát rémes!
Hé, nemecsek, ráérsz? Meghívlak egy sörre.
Ja, csata lesz holnap? Akkor csak egy krémes?

Jó hónap diétát feledtet korty heve,
kacaj, remény, új medvebőrre áldomás,
hajnali repülőn, hogy ne légyen leve
túlsúly – dúl a múzsa, s félálom-látomás.

A ráncaim közt megbúvó ifjúságot
néhanap gyengéden simítja ki egy kéz.
Nem lettem tenger-ész, de láttam világot,
orvos se lettem, csak egy bohó szózenész.

Jelen asztalán “Foglalt” tábla, sarokból
vad léda-csinszkák illata perdül körém –
itt még a cigifüst is szebb a csajoktól –
kint kövér gáncsurak löknek utca kövén.

Te, sors, én véled kockát vetek – s szerencse
ha szembeköp, még tán birokra is megyek!
Hogy múltban s jövőben várjak én jelenre?
Na, csússz odébb, szoríts csak melletted helyet!


Akkor vagy

ködszürke lámpa-
ív, szivárvány színvakon,
akkor vagy apa,
ha adósság házadon,

porcodat féltő
térd, perced is megkopott
akkor vagy élő,
ha kaszásod meglopod,

ékszerszén-bánya-
lég-várad a bizalom,
akkor vagy anya,
ha könny ül az ágyadon,

lágy öblű tenger
lesz holtában sóhalom,
akkor vagy ember,
ha markol a fájdalom,

holnapod iga,
mit sors izzadt válla von,
akkor vagy bika,
ha véred bor, száz gal’on,

rózsakert nő be
míg cipődet csókolom,
szeress egy nőbe,
és kacagnak bókodon,

föléd is gyom nő,
majd, röhejes sírhalom,
akkor vagy jobb nő,
ha hiányod sírhatom,

sipkádon csörgő
cseng, s vaslánc a lábakon,
akkor vagy költő,
ha szavad a hátadon,

talp alatt tört kő,
míg átgázolsz századon,
akkor vagy költő,
ha isten sem vág agyon,

akkor vagy költő,
de akkor nincs irgalom.


A szobrász

porlepte kabátban áll a műtermében –
padlón ezer apró márványkődarab –
haj hull homlokába, tűz ég a szemében,
s ritka nap, ha hajnalpírig nem marad.

szerszámélen éled meztelen, fehér kő,
földöntúli fókusz, mámor mesteren,
kivonás varázsa, vág, hasít a véső,
s ujja szobra hűsén simít nesztelen.

mi lakik a mester ráncolt tenyerében,
mi az, mit a szem nem, kéz csak, ami lát?
nem másért érinti jártában-keltében,
hogy kitapinthasson legapróbb hibát.

gyakran érnek engem már el így az esték,
szóba szőve szívem, eszem s gondokat,
mindenütt, hol fel nem száradt még a festék,
szemem simít újra, s kezem gondolat.

lányokkal is járnék kart a karba öltve,
őket is becézné pillantás, s a kéz,
vers-húr pengetésbe szép időmet ölve
már az alkotás is éppúgy megigéz.


Endre barátomnak