Mező Kornél
kortárs vers és próza blog

A szobrász

porlepte kabátban áll a műtermében –
padlón ezer apró márványkődarab –
haj hull homlokába, tűz ég a szemében,
s ritka nap, ha hajnalpírig nem marad.

szerszámélen éled meztelen, fehér kő,
földöntúli fókusz, mámor mesteren,
kivonás varázsa, vág, hasít a véső,
s ujja szobra hűsén simít nesztelen.

mi lakik a mester ráncolt tenyerében,
mi az, mit a szem nem, kéz csak, ami lát?
nem másért érinti jártában-keltében,
hogy kitapinthasson legapróbb hibát.

gyakran érnek engem már el így az esték,
szóba szőve szívem, eszem s gondokat,
mindenütt, hol fel nem száradt még a festék,
szemem simít újra, s kezem gondolat.

lányokkal is járnék kart a karba öltve,
őket is becézné pillantás, s a kéz,
vers-húr pengetésbe szép időmet ölve
már az alkotás is éppúgy megigéz.


Endre barátomnak

Copyright 2014-2019

következő ajánlat
vagy
vissza a főoldalra