Mező Kornél
kortárs vers és próza blog

A szobrász

porlepte kabátban áll a műtermében,
padlón ezer apró márványkődarab,
haj hull homlokába, tűz ég a szemében,
ritka nap, ha hajnalpírig nem marad.

szerszámélen éled meztelen, fehér kő,
földöntúli fókusz, mámor mesteren,
kivonás varázsa, vág, hasít a véső,
s ujja szobra hűsén simít nesztelen.

mi lakik a mester ráncolt tenyerében,
mi az, mit a szem nem, kéz csak, ami lát?
nem másért érinti jártában-keltében,
hogy kitapinthasson legapróbb hibát.

gyakran érnek engem így el már az esték,
szóba szőve szívem, eszem s gondokat,
mindenütt, hol fel nem száradt még a festék
szemem simít újra, s kezem gondolat.

vers-húr pengetésbe szép időmet ölve
őket is becézi pillantás, s a kéz,
mint lányokkal járva kart a karba öltve,
már az alkotás is éppúgy megigéz.


Endre barátomnak

Copyright 2014-2020

következő ajánlat
vagy
vissza a főoldalra