csokorba haikut?
Liz Taylor ikebana –
tán egy, mit kétszer


vág a menetszél.
rendszám? minek – önkéntes
az összes rendőr.


Róma hűse

előttem állt, e mondat oly banális,
omolt a zsemle-vállra szőke vízesés –
s ma Trevi kútba fúl a csobbanás is,
ezernyi macskakőre dér e számvetés.

a város éj, az útjait lejártam –
e görbe panteonba bűnt kopott cipőm –
sötétje lettem én, csak űr a zárban,
s a kulcs-a zárba-törve-vágy-világi nőm.


Ady él

Nincs szép élet
Nincs bús halál
Fél az isten
Még rám talál

Édes bánat
Magyar nóta
Szent szerelmünk
Őszi óra

Messze Párizs
Bolond vére
Vad az ember
Csókja kéne

Szende isten
Sosem korhol
Öröklétben
Nagyra gondol


Hajtom a ménest

hajtom a ménest
porzik a puszta
rottyan a bogrács
lan-nyema-guszta

szentül a papsajt
trump a trappista
sohasem voltam
bonapartista

borzas az isten
kóca dióda
névjegyem át í-
rom ma griot-ra

töltöm az élest
abrakadabra
fűzd a babérom
mind baobabra

egy a fiam csak
s már ah’o képest
ültetek inkább
négyezer évest

góly-a-nya fészkelt
hinta palánkra
zöldül az élet
hajt a palánta

hogyha megérek
harmadik öltőt
nem veszek én fel
ósdi felöltőt

s batteriám ha
veszti a töltőt
ős-fa-gyökérnek
hintsed a költőt

s majd

hajtom a ménest
várva babámat
s csókol az ördög
vagy ki a bánat


kétely s bizonyság
a márvány ér s izom egy
Dávidnak levés


Rezonancia

hol vagy, Attila, s a démoni dobszólóid a versben,
hol ma az emberi elme, mi kő-karcolja a testem,
hol van a szűz lányokban az asszony, a hajban a fodrok,
mondd, melyik utcájában a múltnak a holnapi boldog?

antik Las Vegas-est mimikája idézi feledt kort,
szélkelet-él sivatagba seperte a hexameter sort,
chip-gigahertz és fénycső-hatvan előzi világot –
emberi szívnek az egy és két hertz hozna világot.

légy te a kútkáván a vödör, s várd egyre a vándort,
moebius ízü teák tetejére te hints tudomány-port,
mélyrubin őscsigavér, ami isteni béke, de fortyog
s végül az éjben az amfiteátrumi csend szava – boldog.


Álomhatár

peron nyüzsög, s az éjben érzem, élek,
szivárványíz szúr olajfoltokon,
a házak csúsznak, törnek sarkok, élek –
simán befér kilenc, ha oktogon.

a piszkos ablak hány titoknak őre,
vagon falán a szél a búcsucsók,
ma mélytudat, ki rímet köt cipőmre –
letérdelek, mint hosszúhitfutók.

egy ismeretlen szőke hajba fájdul
a Krúdy-tolla-szőtte agylebeny,
s a hírlap éle rikkancs hangba tágul –
még áll a kép, mind szívd fel, szívd begyem!

a zökkenést a bokám korrigálja,
opál-fakó a sárga álom-ás,
a film szakad belül, s ereszt vigyázva –
nem jött velem, csak egy vers, senki más.


Örökség

kisfiúként sírva búsan
jóanyám ölébe bújtam
s harminc évvel öregedve
fiam bújt az én ölembe

mivel nékem nincsen lányom
fiamé lesz tudományom
s ha kihűlt az összes vágyam
fiamé lesz majd az ágyam

dalaim ha eldaloltam
fiamnak adom a tollam
s ha nem gyűlöl Ember egy sem
tiétek lesz mind a versem


Hélium

klór vagy tán argon csak nüánsz
a Nap kellemes
ám jódnak ha xenont kívánsz
na az már nemes


Bárd

az ágy kivet, ha vekker áll
az álmok romjain,
s mint kotlóstyúk tereltem ösz-
sze mind atomjaim.
hát együtt még egy új napon,
hurrá, de jó nekünk,
ágy, várj miránk, míg hull az est,
vigyázz, világ, jövünk!

s elcsúsztam én a hírcsator-
nák trágyadombjain,
a ránk rohasztott médián,
álhírek mocskain –
Edward király angol király
a brexited sovány,
vagy borsószemre ült ma tán
a vén királyka-lány?

ma játsszuk azt, hogy ős a hang,
s bivaly-harag dagad –
de kánya rúgja, nem megy az,
ha jól érzed magad.
vagy fájj, te toll, ha csorg a mérg,
ütünk és vért köpünk –
halott költőt túljátszani?
fiúk, az nem nekünk.

íródeák, okos ne légy! –
a népagy úgyse vág.
ha nincs a versbe’ csip-csirip,
egy klikk a sutba vág.
s a nép, az isten-atyja nép,
mi lóg a csap nyakán,
felette úr Zeusz s a Cég –
behúzva nyak, csap ám!

majd hozta pincér boldogan
számlám asztalra tett,
Adys reklámmal címlapon
500 dalolva ment.
e kávéházi szegleten
száll szóm a senkihez,
s felköttetem a lord-majort
ha bosszant bármi nesz.


Esszencia

hirdesd, hogy olcsó – megengedheted
hirdesd, hogy drága – s te megteheted
hirdesd, hogy ingyen – a termék te vagy
hirdesd, nem adjuk – kispajtás, le vagy
hirdesd, hogy szűz még – és elveheted
hirdesd, hogy rég nem – hát elmegy veled
hirdesd, hogy jobb vagy – ma mind jöjjön el
hirdesd, más rosszabb – s a visszhang felel

                              olcsó a jó szó
                              drága a vér
                              ingyen, ‘mit írok
                              hát adjam babér?
                              szűz még reményem
                              de rég nem kegyel
                              jobb vagy te nálam
                              s Ő úgysem felel


New age

mire a bánat
gyere, na mondjad
megöregít egy
kicsit e mondat

van-e olyan ki
sohasem unta
megöregít egy
kicsit a munka

eleim harca
oly sokra ment-e
megöregít egy
kicsit a mente

Apollo lantját
kezembe adta
nem öregít, s már
kicsi e mappa

s ma csak azért is
laza az ingem
fiatalít egy
kicsit a minden


Taníts meg

mosolyban kerestem
hogyan lettél zseni,
Leonardo mester
taníts meg festeni

pazar lett a meló,
mit mondjak, isteni,
Michael-Angelo
taníts meg festeni

elgurult fél centje –
tudni kell veszteni –
csillagok Vincentje,
taníts meg festeni

elbűvölt Tahiti
s lányokkal lejteni,
Gauguin, ha teheti,
tanít majd festeni

s ha több van, tudom-é,
melyik fog kezdeni?
Manet ec-pec Monet
megtanít festeni

álmaim uralja –
s nem tudsz felkelteni –
Chagall is sugallja,
tanuljak festeni

kék kútkőn kakasszó –
nehéz kiejteni –
kockáztass, Picasso
taníts meg festeni

libabőr, angyali,
bajuszfék mesteri
szürröm áll fel, Dali
taníts meg festeni

kidobná Festetics –
most kezdem sejteni –
ne segíts, Malevich,
tudok már festeni


Fedezetlen csekkek

lassan kortyolgatva iszom a világot,
az ízeit a múló nappal élvezem,
jól esne, de tényleg nem várok virágot,
és ritka, ha a tárcám kezembe veszem.

fedezetlen csekként írt meg a költészet –
a hórihorg kerítés, s rozsdás kiskapu –
támasztottam létrát, görbét is, meg szépet,
s csalánt ha ültettem, jöjjön hát földgyalu.

fedezetlen csekként írt meg a magyarság –
az ötszáz év sebéhez lusta voltam én
döngetni a mellet, micsoda badarság,
csak ember légy először, s aztán csodalény!

fedezetlen csekkek, isteni szempárok,
el is kerülnek olykor, mint a szent helyek,
mért hülyítesz, isten, hányas buszra várok,
és a vitorlámon, mért nevetnek szelek?

ementáli sajtban rám tapad a vákuum,
bár a csók tapadna, te lányka, dobd dumád,
sakktáblámon tarka mezt visel a bábum,
nehéz mindig győzni – a multiverzumát!

zajtalan ősz leszek, nyártól elmaradva,
lépted nyelni csendben – kell-e több ok élnem –
lészek koldusotok márványba faragva,
s tüzes víz a jégre – légy te mind, mi én nem.


Szavakat adj

ne gyűlölj helyettük,
tört üvegen járnak,
alattuk, felettük,
szavakat adsz másnak.

magot szólj kezükbe,
kivágták a fákat,
simogatva, ütve,
szavakat adsz másnak.

hogy szeressél értük,
ha kiégett árnyak?
mégis oltod éhük,
szavakat adsz másnak.

jósnők csókja űz el,
tenyeredben lássad,
irhádba sült tűzjel,
szavakat adj másnak!


Kerek

II.
vers tükörszavakból

mollom giszig görög
esése sebes
lánál tit s tát lehel
kicsik a szakasz-közök

mellem émelyemé
tűt
s kék tavat köpök
levével keltlek

palalap
a koszok levésésével
éllé s ékké leszel

kákák, kányák –
kábák esze

leszel?

leszel
láttál s láttattál!

kopok
műm s magam
kerek


Fenét

hogy 27.-én is szeretni fogtok? –
legyintett a koldus
az előtte térdeplő
három karácsonyi költőre –
egy fenét fogtok!
Szilveszterre már csak az nyúl itt a zsebébe,
akinek fázik a keze.
persze, ha sokat mondogatjátok,
el is hiszitek, hogy
a hóban de jó, ho ho ho hó,
és utáljuk a díszleteket,
utáljuk a boltost…
a vásárlót is?
redben, azt is –
persze babonát, meg csuhásbűnözést azt ma sem!
ah, szóval nagy betűvel írtátok a Szeretet szót?
dicséretes –
ilyent nemecsekkel is csináltak a végén.
érdekes módon, attól a gyerektől
tényleg melegebb
bennem valami.
jaj, ki ne hagyjátok, hogy
régen
milyen jók voltak a Karácsonyok!
frankó klisé –
persze
mióta ember az ember
mindig a gyerekeink korosztálya volt az,
amelyik már nem tud viselkedni,
csak mi voltunk a jók.
valljuk be, így családiasan, ha már összejöttünk,
Adyt és egymást másoljátok.
fenét volt jobb régen,
te, és te, és te is,
ti vagytok mások.
nincs nagy szükség itt hókuszra meg pókuszra!
de azért
boldog szülinapot, Hóruszka.


Mit ér

Mit ér, ha halhatatlanul
kabát a föld alatt lapul,
s szavad felett fakó a csend?
Sulinkban ős az órarend:
ha elcsitultak intrikák
ha béle unt a kisdiák
ha főgumó is érti már,
ja, szebb igét igér Pi-áR.

Mit ér, ha rendületlenül
kabát a rézsün elterül?
Kiment etetni dán kutyát,
Patyomkin ósdi ágyuját
seperte rá az őszi szél,
s a perbe’ lám, ma ő. ki fél,
ebének azt ne mondja, ‘vakk’ –
de róla mit se mondanak.

Mit ér, ha gondolatlanul
kabátba gondolat vadul,
ha bánt, ha félelembe’ tart,
az arc elött emelve kart?
Hiába van megélhetés
belőle, így nem értem, és
a fontosabb-e, jó legyél,
vagy az, ma délbe’ jól egyél?

Mit ér a hetyke szembeszél?
Kabát szakad, szemed beszél,
zsebedbe’ szád, de szél fütyül,
s ha farzsebedbe’ fésü ül,
hiába vagy kitáruló,
becéztek úgy, mi, áruló?
Beléd rugott a ló, s ezért
ne várd tovább a jobb kezét.

Mit ér, ha búslakodva lát
divattal áltatott kabát?
Szeress, ha szíveden kifér,
ne mondjam én neked, miér’,
ha Párizs ősze bészökött,
s szerelmesed felé lökött,
a mában éld a jó napod,
s ha halni kell – na jónapot!


Seregély

testem belelassul az októberbe,
de e szív üde, van hát szívügye még,
elmémröl a foszló pernye pereg le,
míg fákon a morc ősz színtüze ég.

ma nem kerek írni világ-nyavajáról –
s kit éltet e tompa, e bús heveder,
a káosz itatta talán poharából,
vagy ívta az őt, s lett gőz-siheder.

s te félrelököd tán mind, amit írok,
ki egyre utálni, ki fájni akarsz,
humorban, az észben, a szívben bízok,
ne kösd rám fékedet, úgy se zavarsz.

ha látom a kéket, látom a szépet,
s a gondolat árja csapat seregély –
mesélj hercegnőm, ennyi az élet,
te várj még ránk, vár még sereg éj.