Az utolsó

II.

a képzeletemben
oly gyakorta följön
az utolsó ember
ki meghal a Földön

egy faj, mely imbolygó,
s élt egyetlen okkal:
hadd játsszon a bolygó
a műanyagokkal

George Carlin eredeti ötlete nyomán


Az utolsó

I.

a képzeletemben
oly gyakorta följön
az utolsó ember
ki meghal a Földön

s hogy mit tesz egy isten
ha senki se látja
tán felveszi ingem
s majd az lesz kabátja

a maszkját levéve
tán magára ismer
majd lankák levében
ellangyul az inger

már nem alkot újat
és legyint világra
a dombtetőn fújtat
s már nem vár imákra

világegyetemben
fizetve a kölcsön
ha meghal az Ember
az utolsó Földön


Hétrét

minden ember hétrét világ,
cifra álom, foltnyi vér,
légypapírból hajtott virág,
s bár nem fizet, bort igér,

proteinbe göngyölt emlék,
újévre maradt hiba,
meztelen királyon kelmék,
V-tlen küzdő vadliba,

fogpiszkáló isten ínyén –
törve terítőn marad –
táguló múlt-tó-felszínén
megpattanó kődarab.


Oldódom

polcomon a múlt
pár eldőlt könyve
helyére kerül
s lám
a borítók alól kihull egy-egy lepréselt rózsa.
egy szál
ki
nem egy
de egyetlen volt azon az estén.
már vágott nyakú
de még élő testébe
mi temetkeztünk.
s most
poros tenyeremben tartva
oly üres már.
akkor még mily erővel préseltük bele a pillanatot
s vakon nem láttuk
hogy a szerelem préselt minket –
majd az élet-tektonika
mélyebbre
még mélyebbre.

mára kikristályosodtunk.

… ?
á, ne hidd!
a szenet
akkor rég
eltüzeltük jégvirágos éjeken.
mássá kristályosodtunk.
vesém s epém
próbál gyöngykagylót játszani
már meghallom
ha nemet int fejem
s odabent
a spájzban
ropogó szeretet-kockacukrokon és
tapasztalat sótömbökön lépkedek.

vízben azért
oldódom.

talán íz vagyok még egy kanál levesedben
talán megédesítem még egy lányka teáját.

talán szerencsés
hogy az élet esszenciája
vízben oldódik

a játszóterek faforgács piszka
a C vitamin
az esti nyál-fogkrém shake és a tegnapi ebéd
szőke mezők vörös hajtincsei egy – valaki számára – dicső csata után
a lángoló csónak a Gangesz vizén
a só
a cukor.

oldódom.

lett
aki
a gyűlölet gránitjába kristályosodott
s most a víz mélyén –
hadd találgassak –
mi mást tehetne
mint tovább gyűlöli a mát.

van
aki
csak átlátszó műanyag palack lett
s ring az óceán vizén
az örök élet reményével –
vagy kárhozatával.

látod?
ha gyémánt lennék
s a vízben láthatatlan
még csak nem is olvadnék a teádban
kicsit
megédesíteni.

oldódom.

jó lesz ez így.