Mező Kornél - kortárs vers és próza blog

Hová lett a tavasz

II.

vérnarancs őszelő, koldusszív,
savanyú medvelánc táncba hív,
fakuló klórezüst sejtzsongás,
mellkasban ketyegő lemondás.
vérpumpám műholdja tétova,
tervezné utam, de nincs hova,
frissensült angyalszárny csábító,
molnárok féknyomán nyári hó.

tudásom ragacsos kottalap,
életem, oviba hordalak.
Kamcsatkán csasztuskám andalgó,
létem két részeges pillangó.
széltépett színdarab: tenmagad,
szögesdrót, szisszenés, fennakad,
alkonyba botorkál, meg-megáll,
szivarfüst megható, szembeszáll.

könnyekbe desztillált tisztaság,
csuklómon bilincs is ritkaság,
Orient expressz a gyorsbüfém,
fűszerem lágy ízű betűfém.
ólomsúly mellényben mellúszás,
oxigén, nehéz a búcsúzás,
csuromvíz pufajkám levetem,
s tavaszom egyre csak keresem.

jégholló, kapufa, hessmadár,
elég az én bajom mára már,
elgázolt kedden a száncsengő,
Mikulás, mit szól a Teremtő?
porrá tört, ízekre szétszedett,
ápoló kápolnám szép szemek,
mosolygós madárdal felemel,
emigráns gólyapár kelepel.

jobb szemem üveg, de ragyogó,
megleltem tavaszom, vacogó,
vérpumpám helyére beteszem,
hét napig egyébként sem eszem.
bárányok mosolya felhőtlen,
még jó, hogy idáig felnőttem,
hidd már el végre a kedvemért,
tavaszod mindig is benned élt!