Bárd

az ágy kivet, ha vekker áll
az álmok romjain,
s mint kotlóstyúk tereltem ösz-
sze mind atomjaim.
hát együtt még egy új napon,
hurrá, de jó nekünk,
ágy, várj miránk, míg hull az est,
vigyázz, világ, jövünk!

ma játsszuk azt, hogy ős a hang,
s bivaly-harag dagad! –
de kánya rúgja, nem megy az,
ha jól érzed magad.
vagy fájj, te toll! – ha csorg a mérg,
ütünk és vért köpünk.
halott költőt túljátszani?
fiúk, az nem nekünk.

s elcsúsztam én a hírcsator-
nák trágyadombjain,
a ránk rohasztott médián,
álhírek mocskain –
Edward király angol király
a brexited sovány,
vagy borsószemre ült ma tán
a vén királyka-lány?

íródeák, okos ne légy! –
a népagy úgyse vág.
ha nincs a versbe’ csip-csirip,
egy klikk a sutba vág.
s a nép, az isten-atyja nép,
mi lóg a csap nyakán,
felette úr Zeusz s a Cég –
behúzva nyak, csap ám!

majd hozta pincér boldogan
számlám asztalra tett,
Adys reklámmal címlapon
500 dalolva ment.
e kávéházi szegleten
száll szóm a senkihez,
s felköttetem a lord-majort
ha bosszant bármi nesz.


Hálás

frankó ez azért, hogy nem gyötör a köszvény,
s piócás embert is régen láttam ám,
falakon sem vagyok ‘FOGJÁK EL!’ körözvény –
a te érdemed mind, édes jó anyám.

fotelbe rogyva sem zuhan át a testem,
tépőzár lassít sok szállna-percemet,
gyermekbetegséggel -álmon át nem estem,
s ló nélkül is éltem véka herceget.

páran olvasnak is, s nem buktam oroszból,
nem kell nékem sok már napnak nap után,
le sem esem tán majd a ferde toronyból –
szabadlelkű lettem, ezt adtad apám.

tükröm bár egy aprót hazudik koromról,
s a felnőtté válás lovam fogja ki,
van karomban olykor, van még ki dorombol –
ha az ember hálás, jó kimondani.


Jobbak ezek a csajok

Katától gólt kaptam,
Gizi megvert –
te
láttál már ennyire
peches embert?

Betti gyertyát cserél,
én meg alsót –
dol-
lár-Bill-ed lehetnék
és nem apród!

Edina jobban főz –
nyelem némán –
a
7-es buszt lekéstem,
mi vár még rám?

voltam ám szerelmes –
picit lángolt –
s egy
póniról leestem,
az is lány volt?

rághatom körmömet –
úgyse hízom –
hé,
segíts meg, Csetamás,
benned bízom.

Maggie-kém elkerül,
Jenna sem lát,
a
franc vigye, eldobom
ezt a pennát.

egy a baj, míg a Föld
körbe-körbe,
csak
belétek fool egér –
és a sörbe.


Még nem

számok peregtek a sátán kezéből,
s hulltak a porba, mint lepkehalál,
bingó – nyögtem fel a hűvös kegyétől –
én nem éltem még, s épp énrám talál?

mint olajfolt úszott telihold vére
a tó felszínén, mit került madár,
egy városgerinc borzongott a szélbe –
én nem éltem még, s a lány sem ma már.

ha kóbor kutyának falatot vetnék,
már egyetlen egy sem nyalja kezem,
csak állnak köröttem, szemük mind jég-kék –
én nem éltem még, rám égett jelem.

a pusztán loholva botlok rögökbe,
tériszony hánytat, s nem kábít a bor,
bennszakadt sikolyt mély víz nyelt örökre –
én nem éltem még, tép minden bokor.

tíz tonna gránit, de nincs test alatta,
sírkövem lettem, mit nem lep moha,
húsz gramm a lelke, ‘ki még el nem adta –
én nem éltem még, s tán te sem soha.


A hangyák útja

tépj, te világ, tépj
hatlábúra

nézd
vén Európánk –
falkám múltja
fala-
kon jól edzett
nagylábujja,
s ha az
oktán felhőt
arcán fújja,
a gyu-
fáját gyakran a
Balkán gyújtja

bele
zendül még bala-
lajkám húrja,
puszi-
pajtásunk lett
Bajkál gúnya,
csak a
nyakban szűk az a
pajtás gúnya

s most
hullik az élet a
krajcár-lyukba,
mint
új jobbágy lépsz
csapdájukba,
és
újra a pár, aki
markát nyújtja,
a te
jussod lám csak a
kancák rúdja

aki
menne, mehet ma, ki
marhán unja,
s bár
már nem a drótok a-
latt átbújva,
de a
lábak előtt csak a
hangyák útja

halld
agg anyafölded, a
hangján búja,
s ne i-
lyen rongy százast
szabj rá újra

jöjj
s tépj, ha akarsz, tépj
hatlábúra,
de ma
valld be, világ, hogy a-
gyad lágyulva,
hát
valld, csak valld, és
aztán újra


Esszencia

hirdesd, hogy olcsó – megengedheted
hirdesd, hogy drága – s te megteheted
hirdesd, hogy ingyen – a termék te vagy
hirdesd, nem adjuk – kispajtás, le vagy
hirdesd, hogy szűz még – és elveheted
hirdesd, hogy rég nem – hát elmegy veled
hirdesd, hogy jobb vagy – ma mind jöjjön el
hirdesd, más rosszabb – s a visszhang felel

                              olcsó a jó szó
                              drága a vér
                              ingyen, ‘mit írok
                              hát adnám babér?
                              szűz még reményem
                              de rég nem kegyel
                              jobb vagy te nálam
                              s Ő úgysem felel


Vissza a vadonba

II.

rövidzár
rázza fel szilikon műagyad
léted is rákot kelt
jobb mint
több műanyag
konzumált eszmekör
ízes propaganda
ferde torztükörben ismersz csak magadra
kapaszkodsz a lapos világ peremébe –
Higgs boson
tudod mit
elmész a fenébe!

legenda őrzi
ki szélét elengedte
szeméről tépte a kötést
s
ki megtette
nem félte végét a létének nemlétben
vadon hívó szavát idézte –
nem régen
dédapja
ükapja élt még ott
s vadászta dúvadat ebédre
esőben elázva

fehéren markolod,
homlokod veríték
sápad a lakáj
hol hullik a teríték
négyzetbe tört formád
szegecselt egysejted
Faraday ketrecben él szíved
azt sejted
álmodban hallod
hogy hámlik a csend bőre

engedd!

a vadon hív
lázálmok csendőre


New age

mire a bánat
gyere, na mondjad
megöregít egy
kicsit e mondat

van-e olyan ki
sohasem unta
megöregít egy
kicsit a munka

eleim harca
oly sokra ment-e
megöregít egy
kicsit a mente

Apollo lantját
kezembe adta
nem öregít, s már
kicsi e mappa

s ma csak azért is
laza az ingem
fiatalít egy
kicsit a minden


Egy nyom a hóban

II.

arccal a hóban,
a hóban az arcom,
jég a virága,
cirádát karcol.

mámora józan,
a hűse az ajkon,
lányka-varázs-vér-
kéke a harcom.

súly van a bókba’,
de hangja a pardon,
fénycsöve búgja:
eremben az argon.

furcsa e szólam,
e pír ma az arcon,
égnek a sejtek,
elillan a karbon.

szólj, te a szótlan,
a hó se takarjon,
fújd le szivedről,
össze ne asszon!

éj-tüze csókra
felolvad az arcom –
ördögöm Amor,
egy angyal az asszony.


Egy nyom a hóban

I.

arccal a hóban,
a hóval az arcon,
hidd, te világ, ma,
hogy édesen alszom.

térdel a sóba’,
kalapja a sarkon,
fél cigi fényben
elázva a karton.

krisztusi pózba
meredve a markom,
félelem íze:
ma nincs aki adjon.

földön, az ólba’ –
ja, hol van a garzon –
út köve párna,
ha gördül az alkony.

fagy keze szótlan,
ezüstje a parkon,
átszakad éjen
a Holdon a Marson.

arccal a hóban,
a hóval az arcon,
ennyi egy ember –
a hóban egy arcnyom.


Megmondta

megmondta apám, hogy
kihalunk fiam,
hiszed, nem, akárhogy,
görnyed a higany.
kitömve lesz magyar
múzeum falán –
humora bár fanyar,
megmondta apám.

vitathatjuk ezt, hogy
volt-e igaza,
késő már, mivelhogy
kihalt ő maga.
s amit élt, se tárlat
múzeum falán,
cserélik a zárat –
megmondtad, apám.